Variációk egyazon témára II.
Egy „mester” rendszeres szokása mindmáig, hogy nagyságát kihangsúlyozandó megalázza, lekicsinyli tanítványait.
Egyik közülük átlátogatott egy másik klub edzésére, ahol a sensei természetesen vele is foglalkozott. A szerencsétlen edzés végén ezt hajtogatta megállás nélkül:
– Hogy lehet az, hogy egy fekete öves velem is foglalkozik?! X mester megmondta, soha nem lesz belőlem semmi, soha nem viszem semmire. Én nem érdemlem meg, hogy egy danos személyesen velem dolgozzon!
Nagy nehezen oldódni kezdett az edzéseken, egyre többet produkált, mígnem eredeti „mestere” le nem látogatott. Több sem kellett: mihelyst meglátta, azt is elrontotta, amit már jól tudott. No comment.
Cus D’Amato, minden idők egyik leghíresebb ökölvívó edzője nemcsak a versenyzőire pazarolt időt és energiát. Rendszeres szokása volt, hogy az amatőrök edzésein iskolázta és bátorította a kezdőket. Mindenki csodálkozott ezen a szokásán, ő pedig csendesen mosolygott:
– Lássa a kezdő is, törődöm vele. Érezze azt, hogy tehetségétől függetlenül ő is érték, ő is ér valamit. Energiát kap, és itt marad az edzőteremben. Nekem minden ember fontos, aki tanulni akar tőlem. Egyszer hallottam egy keleti mondást: a nagy ember felemel maga fölé, a kis ember lenyom maga alá. Nem tudom, lehetek-e valaha nagy ember, de egy biztos: kis ember soha nem akarok lenni.
Shihan Kenji Midori a maga 167 centijével minden idők legkisebb termetű abszolút kategóriás kyo világbajnoka. Amikor sikerei titkáról kérdezték, elmesélt egy kis történetet.
– Kezdőként kis termetem miatt kisebbségi érzéssel küszködtem. Nem tudtam ezen túltenni magam, amíg sosai Oyama nem segített rajtam. Hogy lássam, komolyan vesz, a szüleim előtt, otthon mondta el nekem: tehetséges vagyok, alacsonyságom ellenére is vihetem valamire. Valahányszor kudarc ért, mindig ezek a mondatok adtak erőt.
1991-ben a Budokan Arénában Kenji Midori egy centivel sem lett magasabb. Ám a győzelmi dobogó tetejére ő állhatott fel. A közönség tapsolt, az elnöki páholyban egy öregember csendben mosolygott. Ő annak idején valamit jobban tudott. Kell a hit önmagunkban, és azok is kellenek, akik táplálják. Nélkülük semmire nem megyünk. Nem mindegy, életünk során kire hogyan hallgatunk.
Henry Rollins kommentárja:
„Ha arra hallgatnék, mit mások pofáztak
Most nem itt tartanék
Ha minden tűszúrásra visítanék
Most nem itt lennék
Mert az, ki semmit nem csinál
Azon van, hogy lerántson a sárba
Feküdj magányosan a kétségek földjén a nagy semmire várva.
Mert kezdj kétkedni önmagadban, és a való világ élve felzabál…”
Szabó András